|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 13 találat | lapozás: 1-13 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gajzágó Márton 1996. április folyamánA Művelődés melléklete, a Könyvesház régen nem jelent meg, 1995 végén napvilágot látott egy összevont 1993-1994-es szám, majd - kihagyva az 1995. évet - 1996-ban megjelent az első száma. A Könyvesházat ezentúl Sepsiszentgyörgyön szerkeszti az EMKE Könyvtári Szakosztálya. Ebben a számban a megjelent könyvek listája szerepel, továbbá a Pallas-Akadémia Kiadót (Csíkszereda) Kozma Mária szerkesztő, a Trisedes Press Kiadót (Sepsiszentgyörgy) Gajzágó Márton igazgató mutatta be./Könyvesház (Sepsiszentgyörgy), VI. évf. 1. sz., április/1995. április 29.Sepsiszentgyörgyön négy magyar könyvkiadó működik: a/ Bon Ami 1994 szeptemberében született, első könyvük decemberben látott napvilágot: Magyari Lajos Út az alkonyatba című verseskötete. Terveik között tudományos munkák és a gyermekirodalom is szerepelnek. b/ A Trisedes Press előnye, hogy nagy kapacitású nyomdája van, hátránya, hogy nincs tőkéje, mondja Gajzágó Márton vezérigazgató. Megjelent könyveik között van Oltyán László Erdélyi elmebaj című regénye, Domokos Ernő Menedzsment ábécé, távlati céljuk a Politikai füzetek sorozat indítása. c/ Az Európai Idő 1991-ben kezdte meg Orbán Balázs Székelyföld leírása füzetekben való megjelentetését, a huszadiknál tartanak, még hat van hátra. Másik nagy vállalkozásuk, tájékoztat Willmann Walter főszerkesztő-helyettes, a százkötetes Jókai-sorozat, most tartanak a tizediknél. d/ Az 1991-ben alakult Castrum Kiadó, élén Szabó Bojta cégvezetővel irodalmi antológiákat hoz ki. Az első volt Isten kezében /hazai költők istenes versei/, azután a Hazahív a hűség /vallomás a szülőföldről/, a harmadik Arany és kék szavakkal /szerelmes versek/, a negyediket most szedik: Versekben tündöklő Erdély. A folytatáson most dolgoznak, erdélyi magyar költők sorsverseit tartalmazza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29-30./1996. október 14.Gajzágó Márton volt a romániai fordulat után Sepsiszentgyörgy első polgármestere, ő kötötte meg Veszprémmel a testvérvárosi szerződést 1990. márc. 10-én, ez volt Romániával az első testvérvárosi szerződés. Gajzágó jelenleg a sepsiszentgyörgyi Trisedes Press Rt. elnök-igazgatója. Szinte a semmiből teremtette meg a városban a romániai méretekben is jelentős nyomdát. A Soros Alapítványnál megpályázták az ofszet-rotációs gépet. A négy egységből álló gépen egyszerre négy napilapot lehet nyomni. Jelenleg csak kettőre van megrendelésük, az egyik a Háromszék. A Trisedes, a kiadó és nyomda hetven embernek biztosít nyomdát. Itt adják ki a Cimbora gyermeklapot, a Moldvai Magyarságot, a Csernátoni Füzeteket, az Erdélyi Gazda könyvsorozatot, ezenkívül versesköteteket, könyveket. A Gazda-sorozatot az Illyés Alapítvány támogatja, a Moldvai Magyarságot az RMDSZ, a többit saját erőből adják ki. A Trisedes Magyarországon is terjeszteni akarja a Cimborát. /Napló (Veszprém), okt. 14./2002. szeptember 21.10-15 éves gyerekeknek szerkesztik Sepsiszentgyörgyön a Cimbora című irodalmi folyóiratot. Gajzágó Márton lapigazgató elmondta, hogy céljuk kedvet csinálni az olvasáshoz, megkedveltetni az irodalmat. Ezért is találták ki a Könyvfalók Társasága az iskolában címmel azt a könyves próbát, amellyel mindenképpen nyerni lehet: barátokat lehet vele találni, és a Cimbora Kaláka-pályázatra küldött helyes válaszokkal értékes nyereményekhez is juthat a megfejtő. A Cimbora szerkesztői osztályonként külön mellékletet állítanak össze, amelyeknek tartalmát a tananyaghoz igazítják, és amelyben az V-VIII. osztályosok válogatást találnak az iskolában, tananyagként tanultakhoz kapcsolódó irodalmi művekből. /Takács Éva: Cimbora: folyóirat melléklettel. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 21./2003. szeptember 1.Szept. 1-jén kezdődik a Cimbora gyermekirodalmi lap ötödik nyári tábora Sepsiszentgyörgy határában, a Benedek-mezei táborban. A rendezvényen harmincöt 10-14 éves cimbora vesz részt egész Erdély s Partium területéről, akiket a Sepsiszentgyörgyön kiadott folyóirat szerkesztői egész éves tevékenységük, versenyekre, pályázatokra küldött megfejtéseik alapján választottak ki - közölte Farkas Kinga, a Cimbora főszerkesztője. A fiatal tollforgatók előadásokat hallgatnak, tábori újságot készítenek, játszanak, kirándulnak, de főként ismerkednek egymással s a 10-12 ezer példányban megjelenő lap szerkesztői csapatával. A tábor fő szervezője a Cimborát kiadó alapítvány elnöke, Gajzágó Márton. /(mol): Táboroznak a cimborák. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./2009. szeptember 19.Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész 70 éves. Újabb és újabb bemutatók, felújítások, próbák – olyan munkaritmus, ami talán csak néhány fővárosi színésznek jut ki élete egyes szakaszaiban. Tizenhárom évig a színház igazgatója volt Sepsiszentgyörgyön. Fiatalon előadóművészként aratott sikert, előadóestjei emlékezetesek voltak. /Gajzágó Márton: Nemes Levente 70 éves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./2009. december 23.Sepsiszentgyörgyön az akkori lap, a Megyei Tükör főszerkesztője, Vasas Ferenc keményen kézben tartotta a lapot, s űzte az újságírókat az üzemekbe, beszámolni a szigorúan ellenőrzött közhangulatról. A szerkesztőség egyik hátsó szobájában – melyet az újságírók maguk között Kelet-Európai Klubnak neveztek – szabadon beszéltek, vitatkoztak. Akkoriban úgy gondolták, ha már le nem írhatják, legalább szóban mondják el véleményünket. Utólag kiderült, jól gondolták: lehallgatókészüléket szereltek a szobába. Később – többszöri kérelmezés után -, máig sem szerelték azt le. 1989 decemberében készültek az ünnepekre. Beszerezték a névsor szerint osztott fejenként fél kilogramm sertéshúst, feketén kávét szereztek. Az újságírók lakásán is voltak lehallgatókészülékek. Amikor győzött a forradalom, Sepsiszentgyörgyön az akkori párttitkár, Rab István társaival a hátsó kapun elmenekült. Az újságírók rohantak a szerkesztőségbe, lapot kell csinálni. Jecza Tibor, leváltás előtt álló főszerkesztő-helyettes már megérkezett. Percek alatt összefutott a társaság kevésbé gyáva része, Áros Károly, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Incze Ibolya, Páljános Mária, B. Kovács András, Albert Levente, Tompa Ernő és Torma Sándor, akit az előző hónapokban főszerkesztő-helyettesnek készítettek elő Jecza Tibor helyett. Új lapot indítunk – döntötték el. Bejött a megyei pártbizottságtól az első titkárral együtt menekülő főszerkesztő, Vasas Ferenc is. Szokásával ellentétben csendes volt, kiment, telefonálgatott, újra visszatért. Vasas megszólalt: vegyék kicsit vissza az iramot! B. Kovács András megkérdezte: Te azt hiszed, hogy ezt a lapot veled fogjuk csinálni? Vasas hitetlenkedve szétnézett, majd sértődötten elment. Megegyeztek, Háromszék lesz a lap címe. Megérkezett Magyari Lajos. Akkoriban jó formában volt, hónapok óta nem ivott, tehetségét mindenki tisztelte, úgy határoztak, ideiglenesen irányítsa Magyari Lajos a lapot, majd sort kerítenek a vezetőségválasztásra is. Magyari Lajos két és fél évig vezette az újságot (1992-ben elment szenátornak), s el kell ismerni, a nehéz időkben végzett munkájával, napi politikai kommentárjaival beírta magát a romániai magyar sajtótörténetbe. Az első szám Győzött a nép akarata szalagcím alatt jelent meg. Az első oldalra került Magyari Lajos Kérdések című verse, Páljános Mária kis gazdasági beszámolója. A belső két oldalon Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Matekovics János, Áros Károly publicisztikái sorakoztak. Gyorsan elfogyott az első szám, s hónapokig 25–30 000-es példányszámban jelent meg a napilap. /Simó Erzsébet: Volt egyszer egy nap, született egy lap (Húszéves a Háromszék). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./2010. december 23.Háromszéki nekigyürkőzés (1989 decemberének megidézése)Karácsonyi-újévi ajándékozásra készül a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó: Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala résztámogatásával Háromszéki nekigyürkőzés címmel vaskos kötetet jelentet meg az ezelőtt huszonegy esztendővel Háromszéken is bekövetkezett rendszerváltoztatásról, amelyet — utólag — ironikusan vagy cinikusan jópofáskodva nevezhetnek bárminek, tény, hogy az ország sorsának alakulása az 1989. decemberi eseményeket követően az előző időszakhoz képest más irányt vett. Sylvester Lajos szerkesztésében megjelent a huszonegy évvel ezelőtti decemberi népfelkelés eseményeit felidéző, sokszerzős kötet Háromszéki nekigyürkőzés címmel. Alcíme: Emléktöredékek qz 1989-1990-es rendszerváltás napjaiból. Könyvbemutató ma 17 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében. Házigazda: Szonda Szabolcs, Sylvester Lajos, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton. A kötet a bemutató helyszínén és a Charta könyvesboltban megvásárolható. A bajok, gondok egy része maradt, a társadalmi elégedetlenség is folyamatosan jelen van és újratermelődik a politikában és a mindennapi életben, de az alapvető emberi jogokat tekintve ma mégiscsak szabadon vehetünk levegőt. Vagy nagyon ostobának vagy a kommunista diktatúrához valamiképpen kötődőnek kell lennie annak, aki a Kárpátok Géniuszának jogtipró korszakát visszasírja. Szerencsénkre ez ránk, erdélyi magyarokra alapjában véve nem jellemző. A két évtizeddel ezelőtti háromszéki események idézése és könyvbe foglalásának szándéka, amint köztudottá vált, olyan rendkívüli érdeklődést váltott ki, amely a kezdeményezőket is meglepte. Sorra jelentkeztek az akkori történések résztvevői és szemtanúi, a fiókok mélyéről jelentős fotódokumentáció is előkerült, és két évtized múltán megszólaltak olyan személyek is, akik a barikád másik oldalán élték meg a ’89-es decemberi fordulatot: katonatisztek, a párt és állami adminisztrációban tisztségeket viselők. Olyan tömegben, hogy a könyv szerkesztése során folyamatosan rövidíteni kellett azt az időszakot, amelyet egy kötetbe össze lehet markolni. Végül is 1989 decemberére és január első napjaira összpontosítottunk, az ezt követő időszak eseményeire vonatkozó anyagot tartalékba kellett helyeznünk. Kötetünk kiadását nemcsak az évek során megkopó emlékek felelevenítése, az események sodrását meghatározó személyek és közösségek természetes fogyatkozása, hanem az is sürgette-indokolta, hogy a háromszékinél nagyobb médiafigyelemben részesülő régiók, városok mellett háttérbe szorult, jelentéktelenné degradálódott mindaz, ami nálunk történt. Ez azért is bántó és bosszantó, mert a háromszéki események visszapörgetése révén érthetőbbé és értelmezhetőbbé válik az, ami az országban történt. A közzétett visszaemlékezések, dokumentumok választ keresnek az olyan kérdésekre, hogy Temesvár, Bukarest hatására egy népfelkelésnek minősülő megmozdulást miként nyergel meg az előző rendszer bizonyos elemeinek és személyeinek átmentésében érdekelt ilyen vagy amolyan csoportosulás. Mindezt a kötetben megtalálható beszédes címek is jelzik: A rendszerváltás előhangjai, A nagy nyúzás, Tankó Vilmos vezérkari ezredes emlékezik, A gyárak megmozdulnak, Karácsonykor a bilincsek lehullnak, Nyíló világ, bezúzott ablakok, Az ellenség fellegvárában, Kétarcú forradalom, Fiúk fegyverben, Volt egyszer egy nap, született egy lap, Forradalom, puccs vagy miegyéb?, Decemberi zűrzavarban, A hatalmi háló szemei, Forradalom, vagy annak elrablása?, A letartóztatott videokazetta, Robot voltam én is — Beszélgetés Rab Ştefannal, Pakkot kaptunk — Veszprémiek Háromszéken, Barót a ’89-es fordulat napjaiban, Vargyas színeváltozása stb., stb. A Háromszéki nekigyürkőzés című kötet — hinni merjük — arról győz meg, hogy nagy dolgok véghezviteléhez a tömegek felhajtó ereje szükséges. Erről tanúskodik az 1968-as adminisztratív területi átszervezés — a megyésítés — is, ezt bizonyította 1989 decembere, és ezen áll vagy bukik annak a sikere, hogy lesz-e, lehet-e az erdélyi magyarságnak többszintű autonómiája. Tollforgató ember számára az is tanulság, hogy az adott eseményeket minden időkben és többféle műfajban — naplóban, napilapban, folyóiratban, rádióban, tévében, fotóval-filmmel stb. — rögzíteni kell. Másképp a történetek fakulnak, kihullanak az idő rostáján, és tanulságaikkal együtt elvesznek az utókor számára. Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. január 13.Átvehetők a tiszteletpéldányokA Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az RMDSZ Háromszéki Szervezete újévi ajándékaként a Háromszéki nekigyürkőzés című kötet szerzői a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó Gábor Áron utca 14. szám alatti székhelyén átvehetik a közel négyszáz oldalas kiadvány egy-egy kötetét. A könyv írásainak szerzői és jelentősebb interjúalanyai a megjelenés sorrendjében: Simó Erzsébet, Ferencz Éva, Tankó Vilmos, Váncsa Árpád, Bedő Zoltán, Benkő Levente, Bogdán László, Karácsony Éva, Zsigmond Győző, Gazda József, Bodor János, Zsuffa Zoltán, Józsa Lajos, Kala Sándor, dr. Nagy Lajos, Gazda Zoltán, Tompa Ernő, Mózes László, Áros Károly, Gajzágó Márton, Bede Erika, B. Kovács András, Magyari Lajos, Puskás Attila, Fodor Pál, Torma Sándor, Iochom István, Orbán Árpád, Veszeli Lajos, Király Károly, Deák Vilma, dr. Demeter János, Kányádi Mihály, Vargha György, Forró Eszter, Kónya Ádám, Albert Levente, Márton Árpád, Gazda Árpád, Benedek Zsolt, Kiss Jenő, Nyisztor Tinka, Jakab Mihály, Czoppelt Júlia, Kovács Márta, Máthé Ferenc, Jancsó Katalin. Az időközben elhunyt szerzők tiszteletpéldányát a hozzátartozók vehetik át. A kötet szerkesztője elnézést kér mindazoktól a szerzőktől, akik írásai és visszaemlékezései terjedelmi okok miatt az 1990-es év eseményeiből (1990. január 1.—május 20.) kimaradtak. Amennyiben a második kötet szerkesztéséhez és kiadásához megfelelő támogatást találunk, 2011. március 15. tiszteletére az olvasó asztalára helyezhetjük az 1990. év háromszéki emléktöredékeit a februári tanügyi tüntetés, az első szabad március 15. és a májusi parlamenti választások eseményei köré súlypontozva. A Háromszéki nekigyürkőzés második kötetének kiadásával helyreigazítjuk azokat az aránytalanságokat, amelyek az 1989—90-es év rendszerváltozáshoz fűződő háromszéki eseményeit az országos sodrásból kiszorították vagy elhallgatták. A kötet szerkesztője, Sylvester Lajos Háromszéki nekigyürkőzés Emléktöredékek az 1989-90-es rendszerváltás napjaiból /Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 26.Hogyan lett Háromszékből Kovászna megye: könyvbemutató a 45 éves évfordulóra45 évvel ezelőtt született Kovászna megye jelenlegi formája. Ebből az alkalomból a "vajúdás", a születés és az első négy év körülményeit bemutató könyvet jelentettek meg Háromszéken. Az Újjászületés. Háromszékből Kovászna – Kovászna megye megszervezése és intézményesülése, 1968–1972 címet viselő, Erdélyben az egyetlen ilyen típusú, tudományos kutatás alapján készült hiánypótló kiadvány. A könyvet pénteken este több mint száz fős közönség előtt mutatták be Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményre eljött és üdvözölte a kezdeményezést Király Károly, aki 1968-1972 között Kovászna megye első titkára volt. Az 1968-ban lebonyolított közigazgatási reform során létrejött új megyék kialakulása és működése kevésbé kutatott kérdéskör. A román történetírás szinte teljes mértékben elhanyagolta ezt a kérdéskört. A magyarság számára fontos gazdasági, kulturális intézményekkel bíró székelyföldi megyék megalakulása és működése inkább az erdélyi magyar közvéleményt érdekelte. Ezért is hiánypótló ez a kiadvány. A házigazda Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntője után Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor egy 1968-ban, Brassóban megjelent Új Idő című újságot mutatott és olvasta fel belőle éppen a megye alakuló ülésének jegyzőkönyvét és a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárnak intézett üdvözlő táviratot is ebből az alkalomból. Elmondta, hogy roppant fontos dolognak tartotta ennek a könyvnek a megszületését. Ismertette azt az igényt, amely két évvel ezelőtt életre hívta a könyvet. Úgy fogalmazott: szükség van arra, hogy lássuk honnan indultunk és, hogy hol tartunk ma. Kifejtette, hogy folytatni szeretnék a kutatómunkát, újabb időszakokat felölelő korszakokról terveznek további könyveket kiadni. A három fiatal történészből álló szerzőtrió – Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt – által írt könyvet Nagy Botond levéltáros mutatta be. A munkát – a szakmaiságán túl – olvasóbarát elbeszélésként jellemezte. A könyvben bemutatott elemzés célja Kovászna megye létrejöttének bemutatása. Az, hogy hogyan zajlott le az 1968-as közigazgatási reform Romániában, hogyan és milyen szempontok alapján szervezték meg és milyen történelmi tényezők, milyen központi és helyi események, tényezők befolyásolták akkoriban Kovászna megye születését. Hogyan épült ki a megyei intézményrendszer, hogyan működött, milyen szerepet játszott a térség kulturális és gazdasági életében. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője is méltatta a könyvet. Ő úgy értékelte: a könyv érdekfeszítő olvasmány, azoknak, akik szeretik a "politikai krimit". Ezen túl pedig tanulságul szolgálhat arról, hogy milyen hatása lehet a kultúrának az identitás megőrzésében. A könyvben külön fejezet számol be a létrejött új megyét működtető politikai és kulturális elit elemzéséről, megvizsgálva a hatalomgyakorlásban és közösségszolgálatban folytatott tevékenységeket is. Itt kapcsolódott be a beszélgetésben a hajdani szókimondó és sokszor kritikusnak titulált Megyei Tükör napilap két újságírója, Czegő Zoltán és Gajzágó Márton is, akik anekdotákkal elevenítették fel emlékeiket a korról. Király Károly - Vargha Mihály szerint az események koronatanúja - negyvenöt év távlatából idézte fel az egykori megyei elsőtitkár szemszögéből az eseményeket. Elmondta: az akkori Kovászna megye létrehozásában nem az övé az érdem, még csak nem is a Fazekas Jánosé, hanem a közembereké és a falusi értelmiségieké. "Ezt kellene tudatosítani ma is, és az emberek hangsúlyos fellépésére lenne szükség jogaink, érdekeink megőrzéséért. Az akkori és a mai időkben is a legfontosabb szempont, a cél a megmaradás" – mondta Király Károly. A könyvbemutatón egy kamara-kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a megyésítés dokumentumaiból, és az abban az időszakban készült Bortnyik György-fotókból. A könyv megvásárolható Sepsiszentgyörgyön, Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Szabadság tér, 2. szám). Ára 40 lej. (Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája) Novák, Csaba Zoltán és Tóth-Bartos András, Kelemen Kálmán Lóránt: ÚJJÁSZÜLETÉS, HÁROMSZÉKBŐL KOVÁSZNA. Kovászna megye megszervezése és intézményesülése 1968–1972. /Háromszék Vármegye Kiadó - Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013/ Transindex.ro 2014. december 23.Volt egyszer egy nap, született egy lapDominóhatásra várva Az a bizonyos ’89-es ősz rettenetes volt. Éreztük a veszélyt, s azt, hogy mint a kutyák a nyáj körül, köröznek körülöttünk ismeretlen, bosszúra éhes erők. Kelet-Európán végigsepert a forradalom. Hittük, hogy a dominóeffektus eredményeként elér hozzánk is, de mikor, hogyan, miként, nagy kérdés volt. Tőkés László temesvári hősi ellenállását akkoriban csak töredékeiben ismertük, erről még a Szabad Európa Rádió sem nyújtott teljes, hiteles képet. Innen nézvést úgy tetszett, magányos harcos ő, s nem védi más, csak néhány elszánt magyar híve. Folytak a temesvári eseményeket elítélő gyári nagygyűlések, a lengyelországi kiruccanásából frissen visszaérkezett főszerkesztő, bizonyos Vasas Ferenc keményen kézben tartotta a lapot, s űzte az újságírókat az üzemekbe, beszámolni a szigorúan ellenőrzött közhangulatról. Korábban a szerkesztőség egyik hátsó szobájában – melyet magunk közt Kelet-európai Klubnak neveztünk – szabadon beszéltünk, vitatkoztunk, váltottuk meg a világot. Akkoriban úgy gondoltuk, ha már le nem írhatjuk, legalább szóban mondjuk el, hogy a kék szemű fiúk ismerjék véleményünket. Mint utólag kiderült, jól gondoltuk: lehallgatókészüléket szereltek a szobába. Advent Valahová elsietett a főszerkesztő, szétrebbent a társaság is. Advent volt. Készültünk az ünnepekre. Karácsonyfát vettünk, beszereztük a névsor szerint osztott, fejenként fél kilogramm sertéshúst, sorban álltunk narancsért, szaloncukorért, valakitől feketén kávét szereztünk. Haza, haza, az otthon biztonságos falai közé. Hogy mennyire nem voltak azok, pár éve már tudjuk: lakásunk fala is lehallgatókészüléket rejtett. Otthon csak a Szabad Európa Rádiót és a Kossuthot hallgattuk. A hírek egyre biztatóbbak voltak, Temesvár szabad, Bukarestben számunkra akkor még ismeretlen okok miatt szétrebbent a Ceauşescu által összehívott nagygyűlés. Este már kolozsvári és marosvásárhelyi barátaink telefonáltak, hogy magyarok, románok együtt tüntetnek, és mindkét városban a hatalom a tömegbe lövetett. Sokan meghaltak. Higanytermészetű kisebbik lányom estefelé azzal a hírrel érkezett haza, hogy másnap kivonul az IMASA. Késő este, éjszaka már bukaresti barikádharcokról számolt be a SZER, majd egész éjszaka felhívásokat olvastak be: Katonák, ha kivezényelnek a kaszárnyából, ne lőjetek testvéreitekre, apátokra, anyátokra. Egyetlen hírforrásunkat, a Magyarországon vásárolt orosz táskarádiónkat, melyet korábban csak közép- és rövidhullámon működtettünk, átállítottuk Bukarestre. Bemondták, hogy öngyilkos lett Milea, a hadügyminiszter, majd egy közleményt olvastak be, s szólt a hazafias zene. De a déli harangszó után mintegy fél órával, szokatlan hangzavar után egy ismerős hang szólalt meg, a színész Ion Caramitru, majd egy akkoriban ismeretlen másik, Mircea Dinescu: Istennek hála, szabadok vagyunk! A tirannus helikopterrel elrepült. Győzött a forradalom, indítsunk egy új lapot Mint kit puskából lőttek ki, rohantunk a városközpont felé, tele volt emberrel, a katonák még a megyei pártbizottság előtt álltak, de már ölelkeztek a tüntetőkkel, a harciasabbak bementek az első titkár és más vezetők szobáiba, s dobálták ki a térre a könyveket, képeket, de még a színes televíziókat is. Megtudtuk, Rab István és társai a hátsó kapun elmenekültek, hogy a tüntetők egy része a rendőrséget és a Securitate épületét ostromolja. Kicsit nézelődtünk, kicsit ámultunk a bukaresti tévé forradalmi műsorán, majd néhányan a szerkesztőségből, akik ott összefutottunk, eldöntöttük, irány a szerkesztőség, holnap meg kell jelennünk. A szerkesztőség épülete üres volt, Jecza Tibor, a leváltás előtt álló főszerkesztő-helyettes (veje meglépett az országból) valamivel előttünk érkezett. Percek alatt összefutott a társaság kevésbé gyáva része, Áros Károly, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Incze Ibolya, Páljános Mária, B. Kovács András, Albert Levente, Tompa Ernő, a tördelőszerkesztő Nagyhalmágyi József, Péter Sándor, Nagy László Mihály s egyik korrektorunk, az azóta elhunyt Gáspár Éva. (...) Új lapot indítunk – döntöttünk pillanatok alatt. Leültünk a szerkesztőség legnagyobb szobájában tanakodni. Időközben megérkezett a megyei pártbizottságtól az első titkárral együtt menekülő főszerkesztő, Vasas Ferenc is. Szokásával ellentétben csendes volt, nem oktatott, nem dirigált, be-bejött a szobába, hallgatta, miről beszélünk, kiment, telefonálgatott, újra visszatért. Addig jutottunk a rögtönzött lapelőkészítő gyűlésen, hogy meg kell változtatni az újság címét, le kell venni a fejlécről, hogy a megyei pártbizottság és a megyei néptanács lapja. És azt is, hogy Világ proletárjai, egyesüljetek! Ekkor lépett ismét a szobába Vasas, s megszólalt: vegyék kicsit vissza az iramot! B. Kovács András kollégát, mintha darázs csípte volna, felszisszent, s igen határozottan megkérdezte: Te azt hiszed, hogy ezt a lapot veled fogjuk csinálni? Vasas hitetlenkedve szétnézett, majd megkérdezte: Ki gondolja még azt, hogy nélkülem szerkesztik az új lapot? És sorba vette a kollégákat. Te, maga, maga? Nélküled, maga nélkül – hangzottak a válaszok. Sarkon fordult, visszament szobájába, s hosszú ideig ki sem mozdult onnan. Amikor elment, beszólt, hogy hagyott valamit számunkra az asztalán. Senki nem nézte meg, mit. Napok múlva derült ki, hogy Rab elvtárs magyar nyelvű beszéde lapult az íróasztalon. Magyari Lajos keze írásával. Kell egy főszerkesztő Mi erről akkor mit sem tudtunk, új lapnéven töprengtünk. Közben páran már íróasztalhoz ültek, írtak, lestük a telexgépeket, akkoriban még álom sem volt a mai információs világ, és néztük a tévét. Sylvester Lajos és Gajzágó meg-megvillant, majd elrohantak. Amikor épp a Háromszéki Tükör változatot osztottuk-szoroztuk, az épp visszaérkezett Gajzágó odaszólt, miért ne lehetne egyszerűen Háromszék? Ebben maradtunk, Kisgyörgy Tamás megrajzolta a fejlécet. Társadalmi-politikai napilapként határoztuk meg magunkat. Már csak felelős szerkesztőt kellett választani. A dilemmát az okozta, hogy Sylvester Lajos és Gajzágó Márton, akiknek elvitathatatlan tekintélyük volt köreinkben, elment a forradalomba... És megérkezett Magyari Lajos. Akkoriban jó formában volt, hónapok óta nem ivott, tehetségét mindenki tisztelte, szerkesztői ízlésére adtunk. S hittünk abban, a lap közös munka lesz, nem egy-két ember akarata határozza majd meg hangvételét, ideológiai alapállását. Szavaztunk, úgy határoztunk, ideiglenesen irányítsa a lapot, majd sort kerítünk a vezetőségválasztásra is. Magyari Lajos két és fél évig vezette az újságot (1992-ben elment szenátornak), s el kell ismernünk, e nehéz időkben végzett munkájával, napi politikai kommentárjaival beírta magát a romániai magyar sajtótörténetbe. Az első szám – ahogyan akkoriban szokásos volt, négy teljes oldal! – Győzött a nép akarata! szalagcím alatt jelent meg. A szerkesztőségi vezércikk a Jó reggelt, szabadság! címet viselte, mellette a Nemzeti Megmentési Front közleménye s egy eseményfotó. Az első oldalra került Magyari Lajos Kérdések című verse, Páljános Mária kis gazdasági beszámolója. A belső két oldalon a demokrácia ideiglenes megyei tanácsának közleményei, felhívásai mellett Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Matekovics János, Áros Károly publicisztikáit jelentettük meg, s hat fényképet – Albert Levente és Kopacz Attila felvételeit – a sepsiszentgyörgyi megmozdulásokról. A negyedik oldalon több évtized után először boldog karácsonyt kívántunk olvasóinknak, az Agerpres – akkor még telexgépen – néhány lelkes visszhangot adott le a román forradalom nagyszerűségéről s egy mosakodó cikket önmaga addigi tevékenységéről. Kis kazettában megörökítettük azok nevét, akik a Háromszék első számának szerkesztésében részt vettek, és hírül adtuk, hogy lapunk következő száma másnap, december 24-én, vasárnap megjelenik. A lapindítás estje nem múlt el meglepetés nélkül. Úgy fél tíz táján hat-nyolc fegyveres fiatalember csörtetett be. Közölték, hogy a demokrácia ideiglenes megyei tanácsától jöttek, s arra kérnek, vigyük le a kefelevonatot a forradalmi bizottság elnökének, bizonyos Dumbravă doktornak. Határozottan közöltük, erről szó nem lehet, minket többet senki nem cenzúráz. Pontosan tudjuk, mi a dolgunk. Kicsit tébláboltak, majd elmentek. Mint a meleg kenyér, úgy fogyott az első szám, s hónapokig 25 000–30 000-es példányszámban jelentünk meg. Ma szerényebben ugyan, de megvagyunk. Továbbra is Deák Ferenc egyetlen paragrafust tartalmazó sajtótörvényéhez igazodunk: MONDJ IGAZAT. 2009. december 23. Simó Erzsébet Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 23.Magyari Lajos a Háromszékről: „ember elé való” újság születettHuszonöt évvel ezelőtt hozták létre az erdélyi szabad magyar sajtó egyik első lapját Sepsiszentgyörgyön az 1968 óta működő Megyei Tükör munkatársai közvetlen azután, hogy Nicolae Ceauşescu helikopterrel elmenekült a bukaresti pártszékház tetőteraszáról. Az alapítók első szabad gesztusukkal december 22-én kora délután elcsapták a régi főszerkesztőt, helyére pedig Magyari Lajost választották meg, aki egy politikai programmal felérő címet adott az új lapnak: Háromszék. – A bukaresti fejleményekhez hasonlóan a déli órákra Sepsiszentgyörgyön is az üzemekből kiáramló tüntetők tömege fogta közre a megyei pártbizottság épületét. Emlékszem a tömeggel szemben posztoló egyik kiskatonára, akinek arcán könny szivárgott, a feszültség rendkívüli volt. Az akkori főszerkesztőnek, Vasas Samunak fő feladata volt szemmel tartani téged, nyilván nem önszántadból mentél vele, mikor őt berendelték a székházba. Emlékszel-e az aznap történtekre? – Hogyne, minden pillanatra. Tizenegy óra felé mentem be a szerkesztőségbe Vasas kérésére, akit a pártbizottsághoz is el kellett kísérnem. Hát ott teljes volt a zűrzavar, óriási pánik, mindenki futkosott jobbra-balra. Egy szűkebb társaság az első titkár, Rab István körül ügyködött, és adták neki a jobbnál jobb tanácsokat. Ezek közt olyan is akadt, hogy minden bukaresti jóváhagyás nélkül közéje kell lövetni a tömegnek. Ettől Rab elzárkózott. Többen figyelmeztettük, ne mozduljon, mert rögtön elsöprik az egész karhatalmat, nem szabad gyilkolni. Ezt szerintem ő nagyon is jól tudta, és szerintem nem is állt szándékában egy ilyen utasítás kiadása. Volt viszont egy kujakomnyi kis fekete emberke, aki a biztonsági dolgokért felelt, és nagyon kakaskodott, hogy itt bizony lövetni kell, merthogy ellenforradalom zajlik. Az egészből nem lett semmi, a szolgálatos rádióhallgatók jelentették, hogy Ceauşescu elmenekült, akkor a tisztelt elvtársak is kereket oldottak a szentgyörgyi épületből a hátsó kijáraton át. Ki erre, ki arra futott, maga Rab, úgy tudom, előbb Komandóra hajtott, ahol nem fogadták valami lelkesen, ezért szülőfalujában, Hétfaluban húzta meg magát, utóbb Bukarestben élt. A tüntetők rögtön benyomultak, és ellepték az egész pártszékházat. Szomorú látvány volt különben. Tudniillik a jó szándékú emberek mellett a söpredék is megjelent, törtek-zúztak, kirabolták a büfét, ettek-ittak. És elkezdtek politizálni, illetve hatalmat játszani. Én nem vártam ott tovább, rövid úton eljöttem, és egyenesen a színházba mentem, mert Dali Sándor igazgatóval szerettem volna megosztani az élményt. Dali az irodájában volt a színészeivel, jófajta szilvapálinkát bontottak az esemény örömére, engem is meghívtak. El is fogadtam egy pohárral, de rögtön utána feljöttem a szerkesztőségbe, jött velem Vasas is. Ő hirtelenjében megváltozott, azt gondolta, az új világban is élni kell, és úgy vélte, ha esetleg főszerkesztő, a hatalom kegyeltje már nem lesz, de a mesterséget ő is tudja. Neki tulajdonképpen semmi rosszat nem köszönhetek, hacsak valaki nem biztatta arra. De volt azokban a napokban is olyan ember a szerkesztőségben, aki erre próbálta rávenni, így a helyettese, illetve egy kolléganő, aki azt is megkockáztatta, hogy engem be kellene zárni, mert fennhangon szidtam a nagyfőnököt. Ezért engem Vasas felelősségre is vont, különböző eljárások indultak ellenem, a dolog a helyzet feszültségének fokozódása miatt maradt abba. – A főtitkárt szidtad? – Őt magát. Mikor ezt nekem Vasas előadta, nem is merte kiejteni a nevét, csak mutogatott a feje fölé a portréra. Na de felmentünk a szerkesztőségbe, ahova összegyűlt a társaság, mert munkált mindenkiben a gondolat, hogy a lapnak az új világban is meg kell jelennie. Mindenki mondta a magáét, az ötleteit, sőt még Vasas is, hogy ő alkalmas lenne a külpolitikai rovat vezetésére, mert sok az ismerőse az Agerpres állami hírügynökségnél, ugyanis onnan helyezték hozzánk. Akkor már nem tekintette magát főszerkesztőnek. De te akkor azt mondtad, hogy arra sem lesz szükség, mert valószínűleg új külpolitikai rovata lesz a lapnak, amit ő már nem tud szerkeszteni. – Nekem akkor fogyott el a türelmem, amikor kijelentette, ne írjon senki semmit, ne törjük a fejünk, hanem várjuk meg a bukaresti hírügynökségi anyagokat, és majd azokkal megtömhetjük a lapot. Új választást javasoltam, ami azonnal le is zajlott, Vasas pedig nem tehetett mást, tudomásul vette és kivonult. – Őszintén szólva meglepetéssel, talán egy kis ijedelemmel hallgattam, amikor kijelentetted, hogy én jobban el tudnám látni a főszerkesztői feladatokat. Nem voltam felkészülve rá. De ahogy egy kicsit belegondoltam, természetesnek is tűnt, mert voltam én ott korábban főszerkesztő-helyettes – főtitkár, ahogy mondták –, és volt szerkesztői tapasztalatom. Úgy gondoltam, az új világban lesz mondanivalóm, vár rám olyan feladat, hogy ebből a teljesen lezüllesztett, már faliújságnak is gyenge tákolmányból valami ember elé való újságot csináljak. Még aznap megkezdődött a munka, másnap meg is jelent. – Soha nem láttam nagyobb örömet az emberek arcán, mint amikor a Háromszék első számát kézbe vehették, benne többek között egy verseddel, vezércikkeddel, sok-sok új hírrel. Kik voltak jelen a választáskor? – Többek közt Áros Károly, Gajzágó Márton, Simó Erzsébet, Páljános Marika. Rögtön bejelentkezett Matekovics János mint aktív újságíró. Én egy pillanatig sem utasítottam el, bár egy kicsit diplomatikusabban is jöhetett volna, de igenis helye volt köztünk az Ifjúmunkás-beli ténykedése jogán. Nem volt ott Torma Sándor, ő feleségestül valahol Miklósváron várta, hogy tisztuljon a helyzet, s mikor látta, nem lehet visszafordítani, megjelent ő is. Ezt én neki megbocsátottam, mert úgy éreztem, emberi dolog, féltette a családját, a gyermekeit. Különben éppen azért nem ragaszkodtam ahhoz rögtön, hogy Jecza Pétert leváltsuk a főszerkesztő-helyettesi posztról, mert Torma akkor bujkált. De ez rövid úton elrendeződött, mert Jecza teljesen alkalmatlan volt a feladatra. A szerkesztői ténykedése annyiból állt, hogy egy nagy piros füzetébe mindennap beírta, ki mennyit szállított sor és műfaj szerint, és azt bemutatta Vasasnak, aki kegyesen rábólintott vagy lehordta, hogy nem elég a produktum, vagy nem elég vonalas, nem elég „harcias”. Ő is érezte, hogy kifelé áll a szekere rúdja, de rá is játszott, mert sokkal többet foglalkozott az érkező segélyek elosztásával, mint a lappal, s azok szépen el is tűntek. Ugyancsak magánakciókba kezdett az a kolléga, aki Jeczával együtt saját kiadványait akarta hirtelen megjelentetni a lap kárára nem egyszer. No de első szóra távoztak is. – Más megyei lapok jórészt megmaradtak önkormányzati hatáskörben és tulajdonban, a Háromszék esetében azonban a szerkesztőség azonnal saját kezébe vette magát a lapot is. Mi erre a magyarázat? – Én az első szám megjelenését hatalmas elégtételként éltem meg, amit kétszer éreztem életemben. Először amikor a lapelőd, a Megyei Tükör megjelent 1968-ban, másodszor a Háromszéknél. És így voltak a legegyszerűbb emberek is vele. Gond persze sok volt, nem csupán belülről bomlasztott pár ember, de a nyomdászaink egy része is. Divatba jött a villámgyors lapmegjelentetés, s ezek úgy történtek, hogy zsebből zsebbe fizették a tiszteletdíjakat. Azt a biztos pénzt megkapták, minket igyekeztek hátraszorítani. Rengeteget veszekedtem, míg meg tudtam értetni velük, hogy az a mi nyomdánk. Aztán jöttek az önjelölt újságírók, nagy mellénnyel beállított a későbbi Európai Idő főszerkesztője, akit fel is vettem jóhiszeműen, mondván, ez a népakarat. A népakarat tobzódott akkor! De hamar kiderült, hogy nem nekünk akar dolgozni, hanem a saját gesztenyéjét sütögeti. No de Torma átvette a gazdasági ügyeket, Áros Karcsi, a sportújságírás megszállottja csinálta a maga rovatát, rengeteget írt Matekovics, bár neki főleg a frissiben megalakult szakszervezetek volt a fő témája. Talán csak egy hétig voltunk amolyan forradalmár röplap. Kikristályosodott a rovatszerkezet, és megjelentek a szervezeti kérdések. Bevallom, én az első percektől az RMDSZ-t pártoltam, ezt sokan nehezményezték szerkesztői munkámban, de úgy láttam, pillanatnyilag ez az a szervezet, mely a romániai magyarság sorsát igazítani tudja. Más nem is volt, ezt népszerűsíteni kellett. Nélkülöztük a jó tollú Syilvester Lajost, ő egy évig egy sort sem írt, mert a megyei RMDSZ elnöke volt éppen. Farkas Árpád engem bíráló cikkét az első oldalon hoztam le, ezen ő nagyon meglepődött. Nem kellett megrendelni a kéziratokat, nem volt kézirathiány! És rengeteget dolgoztunk. Előfordult, hogy három napig nem jártam otthon, egyszerűen nem volt időm rá. El kellett minden kéziratot olvasni, a nyomdával a közelharcot mindennap meg kellett vívni, és írtam a magam vezércikkeit is naponta. Tudniillik az volt az elvem, nem elég, hogy valaki főszerkesztő legyen, ahhoz, hogy kiérdemelje a természetes tekintélyt, meg kell mutatnia, hogyan kell írni. Mert ha nem teszi, a másiktól ne kérje számon a minőséget. – A Háromszék vezércikkeit a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán is elemezték, a tanszékvezetőtől tudom, hogy a műfaj Kossuth Lajos-i meghatározásának is eleget tettek az írások, valódi közvélemény-alakító vezércikkek voltak. – A „hőskori” szerkesztésben ez volt a legnehezebb. Voltak pillanatok a zűrzavaros új demokráciában, amikor az emberek számára nem volt egyéb fogódzó, mint a lap. Önjelölt politikusok tűntek fel hatalmi igénnyel, levitézlett színházi rendezők, futóbolond állatorvosok stb. Valami fogódzót kellett nyújtani, hogy emberek, ebbe az irányba kellene menni. És ki kellett védeni egy sereg ostobaságot. Ún. álforradalmárok még a szerkesztőségbe is betörtek például azzal, hogy a nagy barátság jegyében ezentúl olvadjon össze a magyar és román lap, és jelenjen meg két nyelven. Ezeket szépen elzavartam. A józan többség persze megértette, hogy végre dolgozni is kellene a nagy eufória után. Nem tagadom, beleszóltam a helyi politikai kérdésekbe is, a megyefőnök-választásba, rengeteget jártam le a megyei székházba, nehogy valami szélhámosok kaparintsák meg a hatalmat. A céget is újra kellett alapítani, amikor a nyomdánk bajba került, Gajzágó Marci becsületére legyen mondva, rendesen kifizetett minket. Korlátolt felelősségű társaságot alapítottunk 1992 nyarán. Én végtelenül naiv és szinte bűnösen demokratikus elképzeléssel kijelentettem, hogy mindenkinek, aki abban a pillanatban ott dolgozott, jusson egyformán üzletrész. A főszerkesztőnek éppúgy, mint a korrektornak, aki azelőtt két hónappal lépett be. A naiv egyenlősdivel a lapot kiszolgáltattuk a zűrzavarnak, mert mindenki beleszólhatott az egyenlő jog alapján. De amikor ’92 őszén megválasztottak szenátornak, egy teljesen felépített, a lábán anyagilag is megállni képes lapot hagytam hátra. B. Kovács András Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 3.Bortnyik György fotóművészete kortörténetKopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője, valamint Bogdán László és Gajzágó Márton egykori kollégák, barátok méltatták Bortnyik György újra kiadott, Változó helyek árnyai című fotóalbumát és a fotós munkásságát azon a szűk körű könyvbemutatón, melyet a Sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő udvarán tartottak csütörtök délután. Amint a kiadó vezetője elmondta, tizenkét évvel ezelőtt adták ki először Bortnyik fotóinak egy részét album formájában, akkor kiállítást is tartottak a fotós munkáiból, amivel befejezettnek tekintették ezt a projektet. A történet azonban újrakezdődött: nyolc évvel később egy fiatal társaság vendégeskedett a kiadónál, akik többnyire azt gondolták, hogy 1990 előtt nem is volt élet Sepsiszentgyörgyön, hanem valami sötét ürességben tapogatóztak az emberek. Árnyalni próbálván a 70-es, 80-as éveket, Kopacz Attila elővette Bortnyik korábbi fotóalbumát, amit nézegetvén, többen is szerettek volna megvásárolni. Akkor született meg az újabb kiadás ötlete. Bogdán László megmutatta a jelenlévőknek azt a könyvet, amelyben először jelentek meg Bortnyik György válogatott fotói az egykori Megyei Tükörnél dolgozó költők versei mellett, és arról beszélt, hogy bár a most megjelent fotóalbum inkább dokumentumértékű képeket tartalmaz, számos olyan fotó van a kötetben, melynek értéke túlnő a riport jellegen, és elsősorban esztétikai élményt nyújt a befogadónak. Mint mondta, nagyon sok megrendítő, tragikus portréfotója is van a művésznek, melyek ugyanúgy hordozzák a táj történetét, mint a most kiadott fotók annak a városnak a korképét, mely már csak az idősebbek emlékezetében létezik. Sartre gondolatait idézve kijelentette, nem az egykori megye és város minősíti a fotókat, hanem éppen fordítva. Gajzágó Márton szerint is elképesztő elemi erővel bírnak azok a portrék, amelyeket Bortnyik készített, és a gyerekfotósok között sem találkozott még hozzá foghatóval. Felidézte, hogy Sütő András 75. születésnapján is Bortnyikot kérték fel fotózni, mert nem sokan lettek volna képesek olyan gyorsan dolgozni, hogy a háromnapos esemény végére kötet készüljön a képekből. Mint kiderült, Bortnyik György rendkívül kitartó ember is: három éven keresztül tizenötezer negatívot digitalizált, mely hatalmas munka nélkül talán a most megjelenő kötet sem készülhetett volna el. Bortnyik fotóinak eredeti negatívjait már a Sepsiszentgyörgyi múzeum őrzi igen értékes kortörténeti dokumentumokként. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-13
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
